Egy kakasnak órája

Egy kakasnak órája
elromlott az órája.
Most egy kakasóramestert
hívna, dehát sehol sem lel.
Hát a kakasórajavszert
hívja, s kér egy óramajsztert,
de egy hang nyeglén így nyekken:
„Majd holnapután kiskedden.”
Másutt meg egy más azt mondja:
„Menj a kutyagumiboltba!”
Ott „aszongyák” az órára,
„kutyagumi az orrára.”
Már a toronyóraboltba
menne, hogyha ilyen volna,
már maga fúrná, faragná,
földhöz csapná, abriktolná,
de ahogy mozdít valamit
a kakasóra fölvisít,
most meg ugat és miákol,
és – rettenet! – kotkodákol.
Még el se ütötte: „éjfél”,
álmában kukorít: „Dél, dél!”
Hajnalban hátára fekve
kukorékol: „Este! Este!”
Közben kint zörög, zakatol,
majd elszabadul a pokol…
Kizökken az idő, senki
se tudja helyére tenni.
Az emberek szaladgálnak,
összevissza járnak gyárak.
A FŐIDŐ HIVATALban
hétfőn kedd, szerdán szombat van.
Reggel este. Délben nyitnak
mindenek. Megbolondítnak
mindenkit: még nem is vásálsz,
már azt hallod: zárás! zárás!
Ebédszünet. Dél van, dél, dél!
Pedig órádon épp éjfél.
Nyár. Aratás. Nyári zápor:
ki se látsz a havazásból.
Jégvirágos nyitott ablak
mögül nézed, hogy aratnak.
Hóban hóesést kaszálnak,
dőlnek a havas hószálak,
szállnak recsegve-ropogva
jégbúzamag kalászukba.
Most meglódul, megcsikordul
az egész Föld, és megfordul.
Afrikában fejre esnek
a feketék, s kifehérednek.
A rézbőrű indiánok
sápadt bőrű lordok, cárok,
itt meg – nézzél csak magadra –
ez fekete, az meg barna –
ha meg elkezdsz kacsintani
– szakasztott, mint egy kínai.
De most! Mi ez? Uramfia!
Egy álkakas haramia:
egy tyúk battyog a toronyba,
nagy gőgösen karattyolva.
Úgy köszörüli a torkát
mint egy toronykakas-órát.
Hangot is ad: kottkoti-kú!
Kot-kotty, kot-kotty, kottykorikú!
Hát nem látják, hát nem hallják
ál-tollait, vánnyadt hangját?!
Kottkotikú – kottkotikí –
le kell elébb fordítani.
Akkor se lesz kikeleti
kukurikú, kikirikí!
Akkor se lesz más: kotkodács!
Minden napra egy-egy tojás.
Sose lesz rend a világon!
De jó is, hogy mindez álom.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]