Fák, vízparton

Megfeszül, s elernyed a szél. Tovább! Előredőlve, oldalra bukva, a fagyott földet sarabolva vontatják a tavat a fák. Szinte egyhelyben járnak, szinte már négykézláb másznak, szinte már hason kúsznak előre a csíkos havon… – de húzzák, hátra se tekintve. Pedig hol az a tó! Csonttá fagyott jégparkett-palota, heresás- -vigalom, néma nádsuhogás. S Ők maguk – eszelős rabok. De húzzák, éjszakáról éjszakára megmarkolják, derekukra kötik a sodronyszelet, a fényt és viszik, viszik a világot a napvilágra.