Káin elindul

Megyek a kiontott szélben. Megyek a kiontott lángban. Megyek. Abban, hogy léptem. Lépteim hamujában. Két kezem üszkölő kések. Két lábam lángnyű durungok. Megyek. Abban, hogy élek. Én, a hamvakba ojtott. Én teremtém meg halálom. Több vagyok, mint Te, Isten! Éltem. Öltem. Halálzom. Én teremtém meg a nincsent. Megyek. Lépkedni látszom. De léptemmel lép béklyóm is: lábam húzza halálom, a kolonc földgolyóbist. Tudom, mert fajomat fojtám, magom majd füsttel adózza. S lesz a föld halandó fajtám hamv-gravitációja. Fénnyé fogok-e válni? Léptem lerúgom-e egyszer? Megszületik-e szállni újra az első ember? Vagy mindig: kiontott szélben. Vagy mindig: kioltott lángban. Vagy mindig: öltem, éltem. A mindég hamujában.