Székek a fal előtt

Székek. De vajon azok-e? Lehet, elhaszná- lódott életek, beteg, megrokkant nyugdíjasok, elhagyott, magukra maradt öregek. Ülnek, velünk szemben a napon, egy vak, elfeketült ablak alatt. Zsörtölődnek és zsémbeskednek, vágynak egymásra, a szeretet és a gyűlölet megszokott játékaira, mint a gyerekek. Most épp azt élik, amit mindig szerettek volna, ülni. Üldögélést ját- szani. Nem robotolni: – vasakat és gépeket     nemzeni, ke- nyeret szülni, tüzet etetni – ülni és játszani. Kacsin- tóst, papást-mamást, haragszomrádot.     Csak most már: ön- ként. A maguk kedvére!     Csak az a háttér ne lenne! A vicsorgó fal, a ma- gatehetetlen borona, a kővel teli bendőjű vödör,     az össze- roskadt jászol. És hol az a gyermek? A jászolban     ringatott, szalma fényei közé fektetett? Nem is volt talán?     Meg se született?     Bicegjünk haza hát, Aase anyó és Lear király!     Ugyancsak esteledik.