Két idézet egy gyerekdalhoz

„Elhamarkodott lépés volt.” Mondta a tizenötéves gimnazista, aki egy elszökő éjszaka után nyaralójukban lelőtte apját annak vadászfegyverével. Az a tizennyolcéves lány meg, aki a harmadmagával elkövetett rablógyilkosság során túlélte, ahogy a fiúja szenet tapos a torkonszúrt, ágyából kizuhant öregember szájába, mert az nem akart meghalni, túl sokáig nyüszített, hörgött, vergődött a padlón, ez a fiatal lány a Kék Fény kérdésére, miszerint hogy gondol most a fiújára, ezt mondta: „Most már nem olyan pozitív a véleményem róla”. De szóba állt-e valaha valaki velük?! Megmondta-e nekik mi a rossz, mi a jó, hogy van bűn is a földön, s hogy a bűn, bár megbocsájtható, visszafordíthatatlan. És egyáltalán: mióta Isten becsukta szemét, mióta a világ nem ér rá a világosságra, mondott-e nekik valaki valamit, hogy felkeljen bennük a nap, s megvilágosodjék a szó: „Süss föl nap, fényes nap! Kertek alatt a ludaim megfagynak!”