Üvegvisszaváltó

Álmok állnak sorba itt. Egyhelyt suhanó álmok. Rácsok, ráncok sorba itt. Csorgó, leszáradt láncok. Reggel hattól este hatig. Szemgödör-temetőárkok. Állnak: máj- és bukszazsugor. Szájbiggyedt naplemente. Likas ózonlyuk-gyomor. Lift-gégék: fel-le, fel-le. Csuklik, megcsörren egy szatyor. Inna egyet, ha lenne. Álmok: óceán, utazás. Smár, ölelés-napszállat. Állnak: lakásban nyaralás. Lavór apály s dagálya. Vacogó vakablak-bagázs. Valami napvilágra. Szabolcsból jött akácapó. Gyüttment bozgorvasárnap. Valaha mind jóravaló kéz, tenyér, munka-vállak. Itt áll a kés, balta, karó, boxer-ököl vadállat. Itt az Isten is, a siket. Most tanul halni, sírban állni. Tegnapszatyrában csörgeteg csillagok kiürült éjszakái. – Jaj, Uram, nem az üveget, világod kéne visszaváltni! Itt a költő is, avítt versgöncében, mint a másnap. Számolgatja verssorait, a csicsedlivé lett csodákat. Bekormozott hajnal a hit. Nem Nap-! Holnapfogyatkozás van. * Estére kiveresednek a ráncok, a láncok, az árkok. Elébb egymás torkának esnek, majd egymás ölének az álmok. Kés a késben lefeküsznek, kéz a kézben elasznak, csesznek, álmukban álmot isznak, esznek, örülnek, ürülnek, öklendeznek, kihányják, kihányják, kihányják magukból magukat, a világot.