Az éj és a nappal
| Egy cigánymeggyfa, meg egy japánakác, |
| egy fekete fényfa, meg egy vándor danász, |
| maga elől magát addig rejtegette, |
| mígnem a másikat megszerette. |
|
| Mineműségére nézvést a cigánymeggyfa madonna |
| volt (és gyönyörű), a japánakác meg bonc lett volna, |
| de annyira csélcsap volt, hogy véle bevásált |
| volna Buddha is, hát úgy szólt, nem csinál rossz vásárt, |
|
| danásznak adja inkább, mondván, ott kevesebb |
| bajt csinál, mint másutt, majd megénekli az eget, |
| hetet-havat összehord csillagról, földről, holdról, |
| s addig, addig gajdol vadul és bolondul, |
|
míg nappallá nem bolondul. |
|
| No, persze, Buddha jó volt, nem hagyta üres kézzel |
| elmenni, megrakta kaviccsal, csillagfénnyel |
| a fiú zsebeit, kezébe egy-egy napot, holdat |
| adott, meg szívrengő-szót, hogy majd szív-, s szódobolhat. |
|
| A cigánymeggyfa felől meg Buddha azt rendelé, |
| hogy terítsenek augusztust lombjai fölé, |
| a nappali ég legyen bőre égbolt-színe, |
| az éjszakai meg szeme, haja szene. |
|
| S hogy a hulló csillag ne égjen semmivé, |
| csillag-csúszdának a Tejutat lehelé |
| a hasa alá, a lábai közé. |
|
| A japánakác meg csak gajdolt, gajdolt, |
| erről, arról, földről, óceán-sóhajról, |
| csillagrengés-fútta ember-levélről, |
| mit egy csillag szele sodort le az égről. |
|
| Gajdolt, gajdolt, gajdolt, mivel gyönyörűség volt. |
| De íme elakad. Az égen új égbolt, |
| augusztus kelt föl épp: fényes üstökösök, |
| hulló csillagok suhogtak, combjaik között |
| a Tejút pöndör lángja zúgott, hömbölödött. |
|
| Buddha meg úgy döntött, világosság leszen, |
| napláva kettejük közt, ha majd reménytelen |
| nézik – éj s nappal egymást – napvilághabja |
| tükörképeik egymástól elragadja, |
|
| Ezért: bár éjjel éj, ezért: bár nappal, nappal, |
| az augusztusi éj éjjel is mintha nappal, |
| az augusztusi éj, mintha nappal lenne, |
| zúg, fénylik, morajlik, partján egymással szemben |
| két fa ég, leveledzik, az éj és nappal szerelme. |
|
|
|