Hasadon szánkózni

Hasadon szánkózni de jó volt, mikor domb voltál, én meg gyermek, szemeidből fekete hó hullt, fekete pilleraj kerengett. Most újra hasadon szánkózom, siklok számmal. Elédenedtetsz, míg meg nem kondulnak az ódon tornyokban az emberi vermek, s kiűzetünk egymásból újra; a lángpallosú angyal ujja kitilt belőlünk. (Még ma! Még ma!) S mi lógó karral, fej-lesúnyva megyünk első bűnösként, bújva egymás mellett: Ádám és Éva.