Spirituálé

Elrejtettem arcomat, mert meghalnom nem szabad, mert meghalnom nem szabad, nem, az arcomat elrejtettem, mert nem szabad meghalnom, elrejtettem az arcom, talán, talán meg nem talál, rám nem talál, meg nem tanál. Mint a gyerek, behúnyott szemhéjam mögé elbújok, hisz, ha a szemem becsukom, a félvilágot becsapom, mert ha mindkét szemem csukott, azt hiszik, hogy nem is vagyok, mert nem látnak, mert nem vagyok, meghalni meg se halhatok, csak vagyok, vagyok, vagyok, vagyok, vagyok, vagyok, vagyok, vagyok. Lecsukni szempillám elég rám csukódik rögtön az ég, rám csukódik rögtön a föld, a dél-, s a délutángöröngy, reggel- és este-rögök villámlanak pillám mögött, úgy mennydörgetik mellemet, mint a koporsófödelet. A szék, asztal, szekrény alá elbújtam én akárhová, akárhová, az én alá, az én alá, a gén alá, a hold, a nap árnya alá, az évszakok szárnya alá, hátha így meg nem talál, hátha így rám nem tanál, talán, talán, talán, talán, talán, talán, talán, talán. Most már fölveszem arcomat mert már meghalnom szabad, apám, anyám megengedik, hogy meghaljak én is kicsit, hogy meghaljak, mint a nagyok, játszhassam azt, hogy meghalok, hogy meghalok, mert már vagyok, vagyok, vagyok, vagyok, vagyok.