Félelem

Egyesegyedül a félhomályban. Rádió-hangverseny. Egyenes adás. Bach. Szólószonáta. Hirtelen megrezzenek, hátra kapom a fejem: miféle nesz ez? Valaki aprót köhint a hátam mögött.   Vajon ki lehetett? Testemen kívül hallom szívemet. Betörő? Rabló? Gyilkos? – De – hála! –   senki. Semmi. Csak a zene jár, a némaság virágórája. De a szoba nem akar kiszínesedni. Majd mint villám: a hangverseny árnya: ott, akkor köhögött az, aki bárha van, nekem nincs, nem is volt, nem is lesz és mégis, örökké így fog megjelenni,   jelezve lenni. Úristen! De nehéz is, ami nincs,   örökre észrevenni.