Karácsonyesti vers

Istennel játszom. Már mióta játszik az Isten velem. Karácsony este van. Ezer év óta. Ülünk egy csöndes szegleten valamelyik világ zugában. Játszom Istennel s ő velem. Csillagok, játékvonatok futnak közöttünk, körbe-körbe. A halál áll és szalutál. Vén bakter, háborúkkal megtömte föld-csibukját, s most nem pipál. Áll a halál és szalutál. Talán most kéne neki szólni. De szívem szúr. Torkom szorul. Adja vissza! De a szám néma: halálul, se gyerekkorul nem tudok. Nincs csoda-morféma. Torkom szúr. Szívem szorul. Minthacsak értene, megmozdul Isten. A végtelen hiány. A világűr helyébe a nincsen valami mássá visszaáll. Katonaköpenytejút, s egy szó. Fekete luk a homlokán. Közben az idő zuhog zölden. Karácsony van. Mint valaha. De valami szívemben csörren. Ránézek. És már sehova. Előttem, mögöttem, köröttem felemelt karral áll a fa.