Mese

És elébb megfeketedtek a vizek. A fönt szálló szárnyas esők, és a lenti, lábujjhegyen járó harmat. Majd elapadtanak mindenek: A kutakból kígyó patakzott, a tenger és óceán, mint döglődő, öngyilkos bálna hevert önmaga kiszáradt partján. És egyszercsak kigyúlt az ég. A levegő, a föld levele, mint égő irkalap, megcsavarodott maga körül, s az elvékonyult, hamuszínű hártyán kirajzolódott feketén és vörösen világítva, mint az írás, az öt világrész. De már nem volt, ki pápaszemét – az idő végtelennyolcasát – előre buktatva orrán elolvassa, Isten. Csak analfabéta bolygók, közömbös űrök. És ekkor, ekkor egy farkas elsírta magát: kibuggyanó könnye volt az egyetlen tiszta vízcsepp a világon. Sírt, sírt. Balszeméből lassan kigördült a föld. Jobbszeméből kigördült az ég.