Szavak a palatáblán

…És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe, téged is napvilág szolgálólánya, árva Babics Mária, nagyanya, és téged is vízkérincsélő, égkoldus Joó Sándor nagyapám, és téged is csillagpalatáblás tanító, néhai Bella István apám, búza vagy kóró az ukrán humuszban talán, és téged is háborúnapszámos, halál-csépelő élet, Joó Sarolta anyám, és titeket is Bellák, Balások, Piliárok és titeket is, szeretteim: MáriaMárta, Áni Máni és Tüske, MagdolnaMárta és Balázs, és titeket is Dömdödömszívű dobogások, napsugárfészkű Pistinke-cinkék, Bilincs-Bilintke, Tihamér és János, és mind, kikről csak ennyit: szerelmek, szeretők, barátok, barátság. És tégeteket is, édeseim, kikről csak azt tudom, kisujjam görbülete vagytok, összepöndörödő hajszálaim vagytok, a hajam és szemem színe vagytok, kaszává görbülő ölelésem vagytok. Így lássatok hát, ha látni akartok: ég és föld között, szemközt a végtelennel egy kisember áll, lábával jeleket ír a porba: a sarka a pont, a vonás, a talpa a vessző. És a vak Homérosz, a tenger elejti lantját, az időt, ki-kinyúl minden kezével, s hullám ujjbegyével letapogatja, hangosan elolvassa, elmormolja és elmorzsolja mind.