Zayzon Béla emlékének
| … Hová? Hová? Vén Föld, Öregapó? |
| Be akarod tán fogni a napot, |
| azért lóbálod likas kalapod, |
| a kilukadt eget kezedben? – Hahó! Hahó! |
| Ott ragyog most megszökött méhrajod |
| fölhabzó spireácska tetején, |
| ott sugarazik, sárgáll, ott bozsog, |
| tolakszik, tolong a gömbbé-zsugorodott |
| nap-életözön, s úgy vakít, úgy ragyog, |
| mintha maga volna minden élet-magod: |
| a te minden megszökött éjjeled, s nappalod. |
|
| Azóta, Apó, sugár vagy magad is, |
| befogott, befogadt a nagy kaptár-temető, |
| a sepsibesenyői napvilág-tekenő, |
| ott dagasztódnak napsejt-hamvaid |
| apád, anyád porával, s játszópajtásaid |
| élő jajával egybe, s a hajdani szeretők |
| havasi esztenákból lebegő |
| gömbvillám nyarával; |
Ó, lesz-e erő |
| föltámasztani kopjafa-logikád: |
| a kiduvadt négy égtáj, földed feliratát: |
|
| Kimosolyodik-e, mint a kisülő |
| kenyér, napvilágsírodból a jó idő?! |
|
|
|