Szavam és szívem

Hogy dadog, hogy hebeg, hogy hadar, – mégis a magáét mindegyre mondja ez a motyogó, beszédes élet-radar: szanaszét lökött sejtjeimmel, szótagjaimmal: vérjeleimmel a makacs halált szívem hogy tapogatja, hogy puhatolja. Minden sejtem egy radar-ernyő, van szárazföldje és van égboltja, van óceánja, fölötte felhő, van napja és kerengő holdja, van magánya és horizontja, lüktetései vak jelével ezt tapogatja és puhatolja, s amit fölír, le is omolja: elorozza és elosonja, letörli: mint vízről a léket, lefújja, mint eget az este a vízről, szemről a világkéket, letörli a szó-rongy, csönd-spongya.