A mesternek igaza van!

1 Kísérletezik a Nap! Nem és nem! Nem hiszi el az elektromosságot. Galambokat, papírdarabkákat szór a vetésbe. Megfésülködik a széllel, s fésűjét a szántó- föld fölé tartja:   a fehér fecniket odarántja   magához. S lám: mintha parancsra, megrebben a galambraj. Fölszállnak – egyszerre s együtt – a mester homlokához.   2 Na és este is igaz-e? – dörmöl a Nap, kísérletképpen benyit a szomszédhoz, a sötétbe, s odaáll fésülködni egy igazi nagy tükör: a fekete éj elébe. (Egyenest az éjek éjjelébe.) Nyüstöli haját a széllel. Odatartja fölébe, s lám,   égnek áll meglibben, szikrát hány, pattog   a sörénye. Mintha millió villanykörte, száz és száz csillag   gyúl ki fejébe. A mesternek este is igaza van – dörmögi maga elébe. S visszajön mielőtt   a fényétől elégne.