Szegfű utca 23.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! – Hogy illatozott esténkint az olajfa, kérge alatt bábjait babusgatta a hangya, a falban tücsök rítt, fekete tititás! Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! – Hogy sütött a kő, mikor a gangra kiültünk szellőzködni, s a hold az ágakba akadva megpengette a fákat, zengtek a kert-citerák! Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! – Lehettem volna virágaid vitéze, Kardvirág-hadnagy vagy a tulipánok között hajlongó szél-karnagy, ahogy a gyökereknek s a zengő rügyeknek dirigál! Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! – Beszélhettem volna a Kézzel, kinek nyelvén balta, gyalu, véső is érzett, s az oázó vas, ha ő akarta, elszelídült s az elalvó tűzzel elcsicsikált. Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! – Volt ott egy kút, világ-kávájára hajolva a messzi tengerek testvére lehettem volna, hétmérföld-időt lépő kútcsizmás óriás. – De hajnalra mindig elfordult a föld, a virágok tüzes torka berekedt, a kútban láncok csörögtek, s csupa elölt álmot húztak föl nyikorogva a napvödrű reggelek. Hallgatod-e még, mondd, s nélkülem mit csinálsz?!