Ohridi versezetek

Amatőr fénykép Ha bemész az Ohridi Tóba, olvasd a hullám-írást, odalent íródik épp a fövenyen. Egymás után, sor sorra rajzolódva. Mennyi áttetsző ábra! Darazsak munka-hieroglifája: fénysejtek hatszögű sátra karistolódik át a vizen. Összekeverül való és valótlan. S valóban! S valóban! Mintha a valóban: mégy az Ohridi Tóban, s – mintha tükörben járnál, meghasadóban – megnyílik éj s nap, világ és végtelen. A két kárpit közt te mész. Ősember-meztelen.   Költői est a hídon Ó, Sztruga! Sztruga! Fékszáron vezetett Drim, hídnyerges, toporzékoló, zöld habú, hang-tajtékos Múzsa! Ó, Sztruga! Sztruga! Ím, itt akkor is csillagot rúg a Pegazus, ha az ég gazos, sötétség-zabos, s nem csillagos.   Devecserit megidézve Oh, Ohrid! Ohrid! Mennyi új és ó-hit! Te is, sztrugai jó híd, csoda, hogy le nem lódí- tod csudálóid, a sok-sok gajdolót itt, csoda, hogy le nem szakadsz a sok dalnok alatt, ki folyton folyvást ordít, csillagról földre fordít, s közben a köz-csöndre nem sok gondot fordít.