Áni Máni messze néz

Láttad-e már, hogyan vonulnak hegynek a fák, hogy bandukolnak elébb odalenn, egyen-ketten, majd hárman-négyen, többen és többen, rengetegnél is rengetegebben, mennek egyetlen nagy tömegben, egyetlen erdőrengetegben, horhosban, szurdékban, völgyben, földsánc mentén, följebb és följebb, majd újra csak egyek és kettek! Vannak, kik előresietnek, és nekivágnak egyedül, újra, s lesz, ki egymaga ér a csúcsra! Kívánom: érj föl te, és örülj! De ha fölértél, nézz körül, s gondolj reám, ki elrejtettem lábam nyomát a rengetegben, Bár visszafelé meg nem találod, tudd: itt járt sok jóbarátod, ki mind te vagy, mert benned élnek. Ints hát nekik! Lehet, fölérnek.