|
A Boldog vérem költőjének
| Kinek a szíve negyven éve |
| maszatos a vértől, a portól, |
| kaszához kötve, mint a kéve, |
| kalászra és kenyérre gondol, |
| testvérem, István, nem a vérben, |
| ikerbátyám, nem vér szerint, |
| de testvér a téltükrű létben, |
| a sors, a vers, az érv szerint, |
| ebben a hullongó tavaszban, |
| mintha villámlana magasban |
| – rézpénz a szemre? Szeptemberlevél? –, |
| ebben a szájig érő gazban |
|
| Vagy hagyjuk a jókívánságot a fákra? |
| Aranypántlikás csöngettyű: naplátszat, |
| illik csak kiscsikónyakakra! |
| Fölszerszámolva, a halálra |
| fölhámolva, míg a szánkon |
| ostor pattog, s csíkos az ég is, |
| virágtajtékmező a hátunk, |
| – a rúd mellett, mégis, mégis |
| a boldog béklyót, s igaz igát |
| kívánom istvános-napunkra. |
|
| Mert egyre nehezebb a szekér. |
| Derékig rakva már halottal. |
| kel föl, a Hold, az Alföld kiloccsan; |
| meglódulnak, akár a tenger, |
| és szállnak – másznak! – az akácfák |
| – mennyi magyar Ikaruszember! –, |
| mondjam, kik? Szájuk széle árny már, |
| varangytól és virágtól hemzses, |
| mégis e föl! föl! – zuhanást |
| kérem életed- s életemhez. |
|
| …Hattyú és karvaly viaskodott a párnán. |
| Keselyű-éj és jövőfehér nappal. |
| Derékig a földben László Szent Vitéz |
| gyilkolódik a napvilágrabló kunnal. |
| Övé a fény! Nem homálylunk hát árván, |
| ha fölsír a sötét, Őtőle elenyész. |
| Csak bírd, bírjuk szerelmetes kínnal! |
| Ím itt a toll, a tinta s a tiszta kéz, |
| és ott a most, az ami-nincs-egész! |
| Ránk vár, hogy mondjuk! Szánkon fekete sármány |
| az újraszó, ki lélek is, meg sár is. |
| Kettős köszöntőm mi mással zárnám: |
| Éltessen, éltessen minket az élet! |
| S éltessen minket a halál is! |
|
|