Csak viduljanak
| Ha meg is rohaszt mindenkit a világ, |
| s meg kell rohadni elevenen, |
| a kreppvirág-mezők, konzerv-dáliák |
| idején, bár tudom az anyaföld igazát, |
| az eleve rothadást mégse hiszem. |
|
| A handabandázó száj, a kocsmai |
| szkander-agyak fölött elnéz szemem. |
| Bár szemhéjam látszatra félig lehunyva, |
| mintha rám bronz-ráncos harang borulna, |
| minden génemmel látok, s valami sehonnai |
| májusos jövőre emlékezem. |
|
| Mert jött, jön, mezítláb, ifjúi-módra, |
| megszállják az aszfaltot a fák: |
| jön az akác, a nyír, rigó és galamb a lombja, |
| szikráznak a levegőzománcos koronák, |
| farmernadrágban jön a nap: pokolba! |
|
| Csak viduljanak az új millenium-lovagok, |
| a borban rozsdálló agyak, pókháló-mentés elmék! |
| – Én nem úgy akarok születni, mintha temetnék, |
| meghalni se így tartja a kedvem, s ha meghalok, |
| nem teszek úgy sose, mintha születnék. |
|
|
|