Szájában késsel
Vers egy vándorló, tassista képre,
avagy egy bicegő kocsmapult alá
| „Már szívéhez szorította a kést, |
| már csak meg kell taszítani…” |
| Mit? A kezét? A könyökét? |
| Kinek? Nekem? Neked? Neki? |
| Az ítélet napját az önként |
| S azt se, mitől önként az önkény, |
|
| De figyeljünk a dikcióra… |
| Ahogy fájongnak, sziszegnek |
| a kígyózó, kígyószisz esszek: |
| „Szívéhez szorította…” Oh, a |
| jajj-a-k, kín-í-k… Beh stíl! Be szép! |
| Íly előre csak itt temetnek |
| íly gyönyörűn… s lesz üledék |
| a szépből, hüllő: igaza-vedlett. |
|
| Mert így kezdik deszkánk gyalulni, |
| szemöldökünk megkenik mésszel… |
| Sátánodni vagy angyalulni? |
| Mindegy: én is, te is így mész el, |
| még élve elkezdik bevakolni |
| szemünket, s bár szájában késsel |
| ott az angyal – jobb halottolni |
| gyöngyházbicsakkal, szóbeszéddel. |
|
Ajánlás
| Herceg! Ha hozzád ér a hír, |
| hogy hallgatunk, akár a sír, |
| s hírünk, akár az utcahír, |
| ne örülj még! Mert a papír- |
| s legyen bár bére dögbabér, |
| nem fogja sem áldás, sem átok. |
|
|
|