Egy szál hegedű

Egy szál hegedű állt mögém, egy szál hegedű, hulló hajjal, mintha csak az idő tövén csimasz, csupaszra beretvált hajnal, naptetovált, reggel-ragyás csillag, aki mintha még élne, ráigézi magamagás fényét az emberi sötétre. Hátrafordulok és sehol. Mögém és mögém, újra és újra. És valami suhogás súrol. Minden ízem bebujdokolja. Megvilágít minden homályt, rávetít apámra, anyámra. Születéseimből kivált, rákopíroz minden halálra. Előre s így keveredek mindennel, mi lettemben voltam. Sarjadó holnaplevelek hullanak minden pillanatomban. Mikorra egy leszek velük, senki se mondja meg, melyik volt fény, föld és hegedű. Csak a zene feketedik.