Változatok

Minden napom kivégzés! Mint a nyaktiló zuhan az álom a lemeztelenült agyra, s elkezdődik a fehér, hol a karvaly és a pirók, a visszhang és fény fejét egymás nyakára hajtja. S ez még irgalmasabb, mert hányszor, már-már a hányás görcsével számban, mint akasztott a kötelen, feszülök félig ébren, míg végre, egy boldog rángás és elnehezülök és megmerevedem. Hogy ez a halálgyakorlat mire, egyik napom se kérdi, csak megy egymás után, önként, őr se kíséri a sort, de nincs szökevény, s ki a sorból kilép, magát pisszegi vissza, hiába uszítom. Ó, magán-Hirosimám, magány-Auschwitzom! Mikor lázadsz föl értem, én-te-emberiség?