Sugárúti strófák

Ahogy zörög a levél lábam alatt, s a reves ágon elnyállik a nyirok, hangtalan, kölyökkutyaszavakat hömbölygök alád, nagy csizmatalp-titok. Lehetnék levél is, nyivogó-falka-lomb, csönd is. Hogy lélekké rendeződten más lény vagyok, véletlen. Csak alkalom, hogy tudjam magam, s eldelejeződjem. Füstöl, mintha tűzben, a fasor. A köd kabátomhoz, hajamhoz dörgölődzik, szerveződöm egy mágnes vasmag-szíve körött: – Elélhetek-e vajon ősztől őszig?! Zörögsz, sárga tükör, lábam alatt, irtózatra és gyönyörre igézöl, nézem magam, s lassan lehúzom a nyarat, mint egy szemfödelet, a kihűlő télről.