Nem verset írok

Mióta megtudtam, azóta úgy fénylenek a levelek; mióta megtudtam, adósa vagyok mindenkinek. Neked is fű. És neked is levél. Neked is, gyatra gyom. Megitattál, megetettél, s levél sár, árny-alom. Neked is föld. És neked is színek. Részeim voltatok, mégis egyszerre veszitek vissza, ami vagyok. Törlesztgethetném máshogy is. Vénperc percentesen. De félek, egyenkint elfogy, és semmim sem leszen. Ezért nem verset írok itt, de adóslevelet romló testemről, amit nekem hitelezett egy árnyék, kiről csak azt tudom, hogy fény, fű és levél. Kinek meghalni tartozom már az életemért.