Testamentom
|
Vén-cigány Mihálynak
| Az Elégetett Versek milyenek voltak? |
| – Az Előszó után, a fölégett föld után. |
| A mécslángba fujtottak, a borba-fúltak? |
| – A virradat után, Világos után. |
| Átbuggyant-e az írás kormán a vér, |
| mint a szegfű a vértanúk nyakán? |
| Hogy betűzték a mécs bugyrából derengő |
| szót a bor s bú-békós barátok: jövendő? |
|
| Ahol elég a szó, elég a lélek is, |
| ahol pernye a vers, ott már korom az ország, |
| elapad a velő, a nők méhe is |
| karddal kirakott kút, a jövőt dögkútba dobják. |
| Téved-é a pusztába még egy kereskedő, |
| hogy Józsefet, a zsenge holnapot kihúzzák, |
| s megvevén vérét csecsebecsén meg kelmén, |
| javasnak, s helytartónak fölneveljék. |
|
| Félig üköm, s fiam, a föltársult agyagban, |
| hol tél van és csönd és hó és halál, |
| zokog a malom, zuhol, ágyban, ágyúban, agyban, |
| Vén-cigány Mihály, vers-urna, úr-királ, |
| s hol a közösség fonákja a kiváltság, |
| agg föld és ifjú fő nem parókára vár. |
| Nem ott ássák a sírt, ahol megássák, |
| ha összekeverül igazság és álság. |
|
| Ne legyen hamu a szó, ne legyen por a lélek, |
| se lángpernye a vers, az ember, ha magyar, |
| ne legyen világ korma, se lucska a létnek, |
| mit az idő a világ méhéből kikapar, |
| soha ne zengjen más-ajkon szerzetesének, |
| a föld fölött, mely ápol s eltakar: |
| Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk, |
|
|
|