Estkáva

Istenem, milyen kutat bíztál reám, s micsoda vödröt – magamat, téged –, hogy megmerülvén az árnyhinaras sötétben, éj-békák, homály-sziszegések közül fényt húzok fel: csobogó, tiszta fényt. De mért nem ügyelsz rám, uram, hogy magam után ne zuhanjak.