Mint egykor

Míg nem voltam, amíg aludtam, valami nagy rengő követ varrtak belém; elordasodtan cipeljem, amíg lehet, most ez visz valami folyóhoz, valami vashideg hídig, hol se isten, se emberfogódzó nincsen, csak én, hetedízig, mint egykor, fölegyenesedtem előtt, visz engem, s én viszem, de egyre több kő csörömpöl bennem: kő-meghalok, kő-képzelem, félek, annyim marad az énből, dönthetek, megválaszthatom: magamra nézek vissza a mélyből, vagy vicsori kővé változom.