Szeretkezéseink
| Nincs ű, nincs, í, az é csak élene, |
| nincs vé, nincs dé, a dé csak délene, |
| csak krí, csak krű, csak a hangok szíve, |
| félkék, félzöld, a színtelen zene: |
|
| Fény sincs, nincs fény, a fénylés csak fénylene, |
| nincs kék, nincs ég, a kéklés csak églene, |
| nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene, |
| csak fél-í, fél-ű, csak a zene színe: |
|
| Éj sincs, nincs éj, az éjlés csak éjlene, |
| nincs mély, mély sincs, a mélynek nincs hol mélylene, |
| nincs fönt, nincs föld, a föld csak földlene, |
| köd sincs, nincs köd, a ködlés csak ködlene: |
|
| Csönd sincs, nincs csönd, a csönd csak csöndlene, |
| Nincs ő, nincs én, az én csak őlene, |
| nincs tér, idő, csak időtérlene, |
| nincs nincs se, a van, az is csak nincslene: |
|
| Csak te, az ige: a lenni lehelete! |
|
|
| Tíz szán siklik a meztelen havon. |
| Tíz szablya szánt tüzet a hátamon. |
|
| Csónak suhan bőrömön. Hallani: |
| Fölcsap a hó egész hónaljamig. |
|
| Tűzhasáb csördül. Szálló kút gyanánt |
| – forgókésszélként – huss!, elszáll szememből földanyám. |
|
| Eke szánt jégen. Apámban megakad. |
| Mozdonyokkal fűtik hasamat. |
|
| Nap fehér ringben. Szakadó kötelek. |
| Meztelen öklök döngölik szívemet. |
|
| Augusztus forró ege, ostorok. |
| Olvadt nyárfák, törzsük rámcsorog. |
|
| Zuhanó pilóták, égő hanyatt- |
| vágódó föld. Ejtőernyő-hajad. |
|
| És csönd. Mozdulat nélküli füvek. |
| Egy szempilla érinti az eget. |
|
|
| Szeretlek – hallod? – s ha hallod, érted-e? |
| Tudod milyen a vas lélegzete? |
|
| Tudod milyen minden kő meztelen? |
| Láttál te már holtat elevenen? |
|
| Szeretni, enni, menni – még szabad! |
| Nem szögesdrótháló a te hajad? |
|
| Szeretni, enni, menni – még lehet! |
| Kinek melléből áll ki a kezed? |
|
| Kétszázhúsz voltos éj – de mennyi van |
| – Úristen – ereim huzalaiban. |
|
|
| Mit csináltál velem, hogy szemöldököd, |
| mint bilincs kattan szemeim fölött? |
|
| Láncból vagy, drága, s lánccal ölelkezel, |
| hogy csörömpöl ruhád, ha vetkezel? |
|
| Dollár vagy tallér fényes köldököd, |
| vagy láncszem az is, hogy fénylik és csönög? |
|
| S ha lábad, a gyönyörűt, szétnyitod, |
| mi dönt le drága, tank, kard, gumibot? |
|
| Vaságyon, búza közt, rizsföldeken, |
| és hogy fekszel? Holtan? Elevenen? |
|
|
| A nőstény, ha üzekszik, a kan, ha szeret, |
| kit húz karóba, milyen ősöket? |
|
| Kinek égő húsa csókod, öl gyanánt |
| kinek készít szép lábad kalodát? |
|
| S harapásaim szöges ostora |
| milyen nép lovának patkónyoma? |
|
| – Hát vigyázz, vigyázz, jól vigyázz velem! |
| Történelmembe zárva vetkezel. |
|
| Vigyázz, vigyázz, hajam, vad tábora |
| lehet neked még tüzes Dózsakorona! |
|
| Kigyúlhatnak ágyad piacain |
| derekad alá hordott csontjaim, |
|
| hasad sáncán, melled dómja előtt |
| ácsolják, hallod-e, a levegőt, |
|
| s mi lesz veled, ha én is elhagyom |
| facölöpváram, cölöpvár-mellkasom |
|
| ha elhagylak, kiéhezett sereg, |
| utolsó végváramat, testedet?! |
|
|
| Hát mi vagyunk mi, drága, hányfele |
| tört kard, szakadt íj, hány föld lélegzete, |
| hány szó, hány száj, hogy mind itt vérzene: |
| mongol bonc, szláv száj, Kölcsey félszeme, |
| az idő terén, a turista világ napszemüvege |
| előtt Európa égő csuvas-szerzetese. |
|
| Ha azt mondom, Vesi, még érted-e? |
| Szádat friss vízként fölkínálod-e? |
|
| Ha azt mondom, Kosza, görbítesz-e |
| kaszát karodból, hogy megölelj vele? |
|
| Ha szólok, Hegycsúcs, mellecskéd kis csecse |
| kék melltartódból kitakaródzik-e? |
|
| Ha azt mondom, Eke, fölszántod-e |
| ékes magad, hogy engem vess bele? |
|
|
| A nagy időbe zárva, meztelen |
| lánc, csörgő láng, szeress szerelem. |
|
| Földim vagy, s földem. Minden föld. Te vagy |
| maga a Föld is, hát ne csúfítsd el magad. |
|
| Szakadt szempillám lásd meg, a szemem |
| az apámon foszló lyukas katonaköpenyen. |
|
| Fűcsomóanyám lásd meg, mert bele- |
| markol a föld és elinal vele. |
|
| Hajcsomószavunk lásd meg, mert kihull, |
| és magtalanul és számlálatlanul. |
|
| Hajcsomómagunk lásd meg és ne hagyd, |
| hogy kicseréltessen a szív s az agy. |
|
| Hogy kiheréltessen a szem, s a kéz, |
| Szeress minket, nagy idő, ölelés. |
|
|
| Szeress, szeress, a meztelen havon |
| tíz szablya szánt, tíz boldog fájdalom. |
|
| Csónak suhan hajamon. Jég etet |
| vállamon hömpölygő mezőtüzet. |
|
| Fény hull. Kés hull. Szempilláim mögött |
| havazik: pillantásaidba ütközök. |
|
| Reszkető tér. Pillék és levelek. |
| Augusztushasú nyárfaéj remeg. |
|
| Ejtőernyőbe csavarva, hanyatt- |
| fekszem az ágyon, elborít hajad. |
|
| Fölöttem, hallom, suhan kezed. |
| Szempillámmal érintem az eget. |
|
|
Ezt az éjt csak a szemed oltja ki. |
|
Ezt a fényt csak a kezed mondja ki. |
|
|
Ezt a színt nem lehet fölbontani. |
|
Ezt a kínt nem lehet kioltani. |
|
|
Ezt a földet nem lehet mondani. |
|
Ezt a csöndet nem lehet hallani. |
|
|
| Nincs ű, nincs í, az é csak élene, |
| nincs fény, nincs kék, a kék csak églene, |
| nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene, |
| nincs ő, nincs én, az én csak őlene: |
|
| Csak te, az ige, a van lehelete! |
|
|
|
Oszip Emiljevics Mandelstam éjszakái
| Ki ültetett a torkomba rigót? |
| Ki rakatott madár-sípokkal bélelt |
| torkomba borotvapenge-fészket, |
| kés-sugaras, halálig dáridót? |
|
| Nem a lantot, a láncot pengetem; |
|
| hangszalagjaim csörögnek, mint a láncok, |
| vagy mint a csillagok odafenn, |
| a gravitációs, vasba veretett világok, |
|
|
| Ó, végtelenség, világ Szibériája, |
|
| Én, a pétervári bőrös zsidó |
| mért vagyok kő most, kőtömbből-éjszaka. |
|
| És megtanítom az emberi beszédre |
| az újraszavakat, az énekelnifákat, |
| megtanítom a madarakat az égre… |
|
| Suttogásom hullhatatlan levél, |
| levélzik lombhatatlan, pedig már avarló |
| avar mögöttem minden, minden árnyék, |
| s mint zsíros humuszba, süppedek hanyatt- |
| árnyamba vissza, árnyak magam is |
| – mégis vagyok: a száj előtti szó, |
| zizegő levél lombok és fáktalan, |
| a járás maga, láb és kerék előtt, |
| vagyok a nélkül jövőideje… |
|
| (Hogy silbakol a holdsisakú éj. |
| Benéz belőlem, rám-oltja magam. |
|
| Úristen! Denevér ország a szemem. |
| Szempilláim lábbal lefele |
|
| Koszlott kabátban, mintha bíborpalástban, |
| vörös hajammal, mintha koronámban, |
| – „Tábornok, tábornok!” – kiabálnak utánam |
| a gyerekek az utcán, megállok. |
| Ők az én rendjeleim, mosolyuk |
| váll-lapom, kezük a kardom, |
|
| Gyertyák, gyertyás jegenyék lobognak, |
| torkomba tömve verseim lobognak, |
| fehérlap reggeleim kormohodnak, |
| csöndpernyék görcsberántva koromodnak. |
|
| – Feketén ég el az írás, mint a vér. |
|
|
| Fehéren suhog, mint egy arc a csöndből. |
|
|
Sárkeresztúri ének
| Szanaszét széledt ujjaimmal |
| elveszett koponyám most megkeresem, |
| szanaszét széledt ujjaimmal |
| elveszejtett arcom elé emelem, |
|
| Szólal az egyik, de melyik? |
| Szólal a másik is, de melyik? |
| (mintha tükrök között beszélnék:) |
|
| s milyen keserves tél után, |
| tavaszos, nyaras, őszös tél után, |
| sárosan, hófoltoktól lucskosan, |
| sarasan, pocsolyáktól foltosan, |
|
| (Egyik szemem kinyitom félig.) |
|
| Most anyám már mosolyog újra, |
| hótól lucskos haját kibontja, |
| sártól saras haját lebontja, |
| s a végtelen-kék tekenőben |
| mossa a fényes levegőben, |
| mossa, virággal szappanozza, |
| tavalyi lombjával lugozza. |
|
| (Másik szemem is kinyitom félig.) |
|
| Nézem a koponyám – külön van, |
| nyakam tapogatom – külön van, |
| kezemet keresem – külön van, |
| elszéledt ujjaimat küldöm |
|
| tavalyi-pörzsölt-fű-szempillám |
|
| a temetetlen szomjúság közé, |
| a testembe préselt kőkori virághoz, |
| mit nem mutat ki röntgen és kés se, |
| vissza a csöndhöz, a csöndbe, |
| csöndkishúgom édes öléhez, |
| kistestvérem édes öléhez.) |
|
| De bátyámfám nem hágy nyugodnom, |
| napfényes tükröket tolultat, |
| késes tükröket leveledzik, |
| borotvafény vagdossa arcom; |
|
| Fűfivérem se hágy aludnom, |
| szemhéjam alá föltüremlik, |
| fiakat füvell maga mellé, |
| fölpöckölik nehéz szempillám. |
|
| (Mindkét szemem kinyitom újra) |
|
| Mindkét szemem maga az égbolt, |
| úszó szigetei nap és hold. |
|
| (Szemem színét szitakötők hozzák.) |
|
| Anyám már a haját szárítja, |
| földszagú haját szárogatja, |
| haját most öklére csavarja, |
| bátyámfa karjára aggatja, |
| lábam nagy ujjára aggatja, |
| elszéledt ujjaimra teríti, |
| elveszett koponyámra teríti. |
|
| koponyám nyakamra forrad, |
| ujjaim tenyeremhez forrnak, |
| anyám magamhoz visszaforraszt.) |
|
| – Szanaszét széledt ujjaimmal |
| elveszett koponyám most megkeresem, |
| szanaszét széledt ujjaimmal |
| elveszejtett arcom elé emelem, |
|
|
|