Amikor

Amikor írni kéne vívni, sikongni kéne, anyám késsé vált mosolyát, a hófejszét, derűbaltát belevágni a télbe. Amikor írni kéne, sziszegni, sírni kéne, a jeges földben apámmal, a zubbonnyal, csontjaival szeretkezni kéne. Amikor írni kéne, nem írni, inni kéne – sírkereszt-barátaimat kitépni, s belevágni a jövőkbe, a mesékbe. De mikor írni kell: a földet vinni kell! Vinni: a lábunkra forrott vasbéklyót, vaskoloncot – fölbukva, csörömpölve vinni: egymáshoz kötve – mint álnok álmot az állat. Vinni – mint koponyánkat.