Fanyűvő rímek

Fanyűvő rímek, kengyelfutó versek, szélfúvó óriások tudtok-e erdőt irtani, s megmunkálni, fölszántani félnap alatt a nagy világot. Vagy mese, versek, a hírös erő, hogy világ pörög mindegyik ujján?! A kacsalábú kastély nem forog, vadászok jönnek, párducok, s a költő lélegző léken csúszkál; örül, hogy él. De vers, mit ér a rím, ha nem úgy ölelkezik, mint meztelen testek az ágyon, ha nem úgy értik egymást a sorok, mint a jobb ujjai a szerszámon?! Óriások unokája, vers, csak egyszer, egyszer tudnám rólad elmondani: fölkelsz hajnalban, mint a pékek, s neki gyürkőzöl, nem fényből, sárból, – lisztből, kovászból, kenyeret dagasztani.