Szénrajz

Hollóerdő. Világgáment kezem mintha szárnyak, a mélykék, mélyzöld között setétjében, koromágak alatt, csőrfák, csőrerdők, és csőrlevelek rengetegében járna egymaga, már nem menekszik, magát nem védi meg, lát madárfényt, verőércsivogást, őzvillámlást a vér medreiben, fénylő tükrök: a váll mély gödrei között önmaga múlását bevárja, akár a fény. És csak az éjszaka. Hollók, hollók. Rigók, rigók, rigók.