Fairtás

Télen is milyen szomorúan szépek a fák – nem érezik, haptákoló fejszéken túlnan írmagjuk is elvérezik. Csupasz bőrrel, a fehér börtön mélyén is, bárhogy havazik, – hó, nyaktiló csusszanva döndül – nem tiltakoznak tagjaik. Cella mindegyik. Különlő tömlöc. Csak belül, a rácsoló üreg erein kopog a begöncölt láng, a tititás rügyek. Döngnek gyolcsgyanútlan a téli földre. Mint mind, ki halni él. Mosolyuk tűz lesz – melegcsélni – kínjuk meg jajj-nyers fejszenyél.