Dajdajozók

Valamit megint elvesztegettünk,
ami miénk se volt még.
Elnézem – nem is kell temetnünk –
tömegsír-barátaimat.
Emlőgödrök. Hullámló, holt ég.
Ennek szájából csügg a lába.
Annak már csak a haja látszik.
Eszelősen zsonglőrködik
egy vak – szemefényét dobálja.
Magát gyújtaná meg a másik.
Szájukban nyírfák üde törzse
élt. Most jégből, tükörtavon,
mered fogaik tönkje, s köztük
egy piros kutya, s árnya a szó:
nyelvük nyüszít, tutul, zajong.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]