Úgy írtam én

Úgy írtam én eddig a verset, ahogy csak népmesék születtek, a valót mondtam, nem a világot, a szelet, nem a mozduló ágat, csak úgy, ahogy a semmibe nézett egy – ki tudja ki – és megébredt, s ahogy fölnéz, hát sírástól bugyborékol a rét, tűz táncol, s zöld ág, leveles hasú kígyó forgolódik, sziszeg a kíntól. E dalokat el kell temetnem, hogy dallá magamat tehessem – ifjúságom kell megtagadnom, hogy fiatal, s egyetlen maradjon – mert várjon virág, vagy csak a föld, nem mindegy, hogy mit örököl: csak, ami voltam, az leszek. Nincs szebb és rettenetesebb.