Zápor

Szarvasok futnak az utcán, százezer pata, csülök, százezer pattogó vulkán krátere cseng, füstölög. Fölfutnak a falra, a bádog tetőkön ropnak tova. cserép csikordul, tátog az ablakok fényes sora. Átfutnak a vízen, mitugrász fácskákon, görcstereken. Sarlózik a híd, szaglász. Futna velük szívesen. Fölfutnak a holdra, szerencsét kívánva megzendül a kert: összeütődő cseresnyék, páros csillagok özöne zeng. Csak egyszer bírnám hatalmát az együgyű Firenzei Barátnak, száguldó falkát mennék szelídíteni. Beállnék közétek, zápor, elfutnék akárhova, tengert legelni, nádból inni, s nem múlni soha.