Sötétedik

Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna – becsukja szemét –, de csak magába mélyed az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza, mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged, mikor már este van, s megmosakodtam – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek mindennapos szutykát számról letörölted. Megfürösztötted homlokom a hajadban. Mikor már este van, s nem tudok, akarok csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.