Kültelki gesztenyefák
| rázza a szél az éjszakát. |
| Pislákol kigyúlva-kifúlva, |
| ágaim piros gyertyacsonkja. |
|
| Mint a meggörnyedt gondolat, |
| mint megroskadt öreg paraszt, |
|
| Tíz fehér ujjam csonkig égett, |
| tíz életem tövig tenyészett, |
| mintha a sötét leveledzne, |
| suhog testem százezer sejtje. |
|
| Mért késel szabadító hajnal, |
| mért hull korom, ha ez már a hajnal, |
| mért sír madár, ember a lombba’, |
| mintha már sohse hajnalodna. |
|
| A lélek kültelkén lobogva |
| izzik csak szívem gyertyacsonkja, |
|
|
|