Szebbnek szültél

Együtt születhetett szívem szíveddel, ezért vagy ilyen, mint én, mert ugyanaz a fa ágán sarjadtunk valaha. Ugyanaz, ugyanaz a vér vert arcodért, vert arcomért. Ugyanaz, ugyanaz a tej delelt melleden, mellemen, s az a kéz, ugyanaz a jobb etetett meg és mosdatott. Hát milyen álnokság, mi volt, mi tőled így elpusztított?! Mit vétett, mit vétkezhetett szívem, hogy így száműzetett tőled, hogy csak találgatom, ki vagy, honnan vagy rokonom. A hang, a hangod ismerős, itt volt a torkomban előbb, s ahogy beszélsz, a haj, a szem – jaj istenem, jaj istenem, testvér, csak testvér szólhat így, ha tükrével találkozik. S ahogy lépteid hallani, bennem lépdel így valaki. De rád néz és fölujjong kezem: Te vagy kezem! Te vagy kezem! Rád néz és fölujjong a szám: Arcod hazám. Szemed hazám, és minden szerv: külön-külön beszél, beszél: öröm, üröm, fagy, kín, elkezd kiáltani: Magad magamnak vallani. Hallgasd csak, milyen hangzavar: gyöngyzörej, jéghang, csodajajj, hajnal bánata, születés, gyöngyvirág-verítékezés. És mind szólal, és mind beszél, a sírás, a csukló nevetés. Tenned kéne már valamit, el kéne halkulni kicsit, halkulni, arcvonásnyira, csupán csak dobbanásnyira, csak te halld, csak te értheted: éltem és csak most éledek. Hát szólj rám: ne mondja ki szám: Szebbnek szültél, mint az anyám!