Madár repül a föld felett

Madár repül a föld felett, arcát, szelíd árnyát elejti. Ez a madár a képzelet, aki most magát elfelejti. Nyithatom, csukhatom szemem, mondhatom Klára meghalt, elszállt, a nálam tisztább végtelen gondolatára bízta arcát, de nem bírom megérteni, milyen, milyen furcsa madár az, ki így száll, ilyen fényteli napon, mint ahogy te szállhatsz árny nélkül, s az is, milyen arc, mit itt hagysz, milyen izgága árnyék? Lélek? Képzet? Te belehalsz, s ez nélküled is tovább száll még, szempillám, szemhéjam alatt rezdül tovább és egyre mélyebb köröket ír, már gondolat, hasonlít már a szívveréshez. Madár repül a szívem felett. Arcát, szelíd árnyát elejti. Ez a madár a képzelet. Nem tudja magát elfeledni. Már csak azon csodálkozik, hogy lehet, hogy össze nem roppan az agy, de tovább gondolkodik, érez és parancsol nyugodtan. Vagy hogy nem dőltem össze én is az első, óvatlan döbbenetben, mikor csak megsejtettem félig ki szeretett és kit szerettem.