Zsoltár

Mikor a világba vágnak a rozsdás pengék, a fények, s mint a galambok, elülnek, a gyűrűző remegések, a hűvös hátú vizeken csak álmos hullám botorkál, szívemben akkor versz te fel, mint szúnyogdal, vízi zsoltár. És lassan fellüktet a föld, érzem: az érverésed, a fákról menekül a zöld, hűvös szemedre téved, elbólongnak az árnyak, alkonnyá szenesednek, reszket vállamon vállad, mint vízen az égitestek.