A gyerekkor tájai

1 Forrósodik a levegő, lázakat üzemel a nyár. Lombokból aranyeső szivárog: méhek csapata száll. Puha dünnyögés permetez, omlik hársak oldalán.   2 S ím, harangozni kezdenek, három sovány akácfa húzza a napból lógó kötelet. Leng, leng vadul a nap harangja. Rebben az elpilledt a meleg, lepkeként inni száll a kútra. Kövér bivalyok döglenek. Fejük visszahajtják nyakukra.   3 Dél, aranyeső, nyugalom. A világnak most semmi dolga. A rakoncátlan riadalom cseresznyézni bebú a lombba. Fény villan, fecskevillogás. Fölvirít glottgatyája foltja. Tömött nyarakat markolász, ingét begyes duzzadtra rakja.   4 Kazlak mögött az etetők, hátuk a csupasz falnak döntve hüssölik az ebédidőt. Sapkájuk lehúzzák szemükre. Mezítelen mellükre száll, s álommal, porral elvegyülve megtelepszik rajtuk a nyár. Sós izzadtság szikje, ezüstje.   5 A nap is ott lábatlankodik közöttük, ő is lehüssölne. Elliblábol a vályúkig, nézni magát a víztükörbe. Az eget magára öntené, minek ragyog a kék vödörben. Ingét a rezgő fák fölé hajítja, megmosdik a csöndben.   6 Anyám is itt leveledzik, a semmiségben folytatódva áttetszővé lesz egy kicsit, sziromtestű, égbőlvaló fa. Arcát kezébe temeti, a laza szél vállán lecsusszan, egész térdéig befedi hosszan zuhogó alkonyattal.   7 Álomból csukló zokogás félig ébren, innen az álmon, hozzám vissza minek találsz, megszépült arcú adósságom. Húztam, vittem a töreket. Csupa sár, lucsok lett a számból. Most mégis, mint jó álmot fejtelek le a bábbá vált, csupasz világból.