Tavasz előtt

A nyurga égnek tükröt tart a lék, s a kövek alól menekvő halak már érzik, amint meghajlik a jég a sugarak roppant súlya alatt. Ezüstfarú jércék sikonganak, kapkodnak a dőlő sugarakért. Örömüktől elszabadul a nap – leperzseli a fagy szemöldökét – Holnap kicsap az árkokból a víz, kavargó vadvizek kémlelgetik a végtelent, fehéren habzó barkák, vizükre kölykök futnak, combukig csapkod a szagos szél, s már rúg, ágaskodik izmaikban a fékevesztett szabadság.