(a puszta)

ahogy ő délutáni fényt tarajra vesz, fonák rejtekhelyén szőrtelen hajlata, ahogy mégis egyröptében elér, pedig nincs senki még, hónak árnyék a vízjele, ahogy szirom sóhajtja szirom, s a rózsa elszinesedik, gerincén eltörik, ahogy a csavaros öröm a sikoly késhegyén, pedig nincs senki még, ahogy az árnyék útra tér, egy lábért, ahogy útra tér.