Jóslatok az újszülöttnek

 

 

 

 

Először a kéz

Az éjszakából kihajlik
 
öt szirom
a sorsvonal lehullik
 
homlokodra
akár az első hajszál
 
virágot
szaglászol számtalan
 
kézfogásodat számolod
kisujjad ingajárását szívórád
 
alatt hüvelyked
holdacskát tart hegyén
 
manók
indulnak bejárni a holdat
 
mutatóujjad késhegyén
a megcsalt szeretők
 
kisértenek
nagy barna éjt s a szőke felhő
 
átvicsorog
középső ujjad platán-magasán
 
hol sátán székel
eljegyzi gyűrűs ujjadat fiának
 
tenyeredből eszik
vért sót húst kezemet

 

 

 

Másodszor a láb

Míg a talp függőleges
 
habfehér leplet támaszt
csak sírás van meg
 
álomnélküli alvás
nincs semmi baj az emlő
 
kisüt hajnalban a nap-úton
úszik fölötted találkozik
 
a meddő holddal
égbolt irgalmából kiesve
 
kitagadva a madarak közül
hová kezdjük a járást?
 
az első fáig háromszor nagyobb
úton mint a hajósok háromszor bele
 
süllyedve a földbe
minden föltámadáskor kitisztul
 
fölötted isten-arcom
kezemből kikapcsolódva
 
tovább tovább cipőtlen
a homok tepsimelegében tüskés
 
haraszton sohai hazaérkezésre
lábnyomokért rajonganak a férgek
 
s ha víz is gyűlik itatónak
jó a madárnak

 

 

 

Harmadszor a száj

A csók meg a száj a bimbón
 
ugyanaz a csók
meg a legelső szavak a csók
 
meg amit kihullatnak
a fogak nyál és káromkodás
 
fölpattant zára lesz ez a száj
lesz-e nyugalom hasadéka? minden
 
hozzá hasonlít
levél rózsa hajó ablaka
 
kerekíti magát a szájhoz
másik száj szájhoz átuszik
 
fölötte az elfelejtett anyamell
inni az ég lepárolt szeszét
 
úrnapi körmenet
pipacsteritőjéről enni
 
négykézláb énekelni akarsz
már nem szabad bújtatod
 
gyalázatomat a szökött
katonát s néma leszel
 
a vallomásra csak
kérdezel mire való?
 
igy kerekül az Ó a Jaj a jó
és rossz alkalomból karikázva
 
rozsdás elődei után

 

 

 

Negyedszer a szem

A vonatablakból egy visszahökkent
 
lovashadsereg rogyik farára
búzatáblák első patái égből
 
dőlnek hanyatt
a fészekszemű fák sörényüket eresztik
 
visszafordul a hegy északi csúcsa
keleté de a nemlátott arc kié?
 
a visszahökkent lovashadsereg
gödörbe rogyó faráé talán könnyű
 
feledni de a belső méreg
rézgálicszinű vonulása megmarad
 
de a behunyt szemmel látott
utak mindig forgalmasak gyászom
 
fekete kendője szememen
repülő kering a fölrepült legény
 
apám fölött
sírom fölött megáll sírod fölött
 
esthajnal csillag áll
ki harminchat évvel tulélsz
 
míg a belső méreg
rézgálicszinű vonulása megmarad
 
s szemgödröd befelé lát
halhatatlan kék vonulást mert
 
fölrobbanthatatlan
mindétig atombomba-koponyád

 

 

 

Ötödször az agy

Elpukkant szappanbuborékból
 
megjósolom magányodat
magad leszel majd néha-néha
 
magad miatt leszel szabad
olyan leszel majd néha-néha
 
megérzed boldogságomat
mert velőm szürke omladéka
 
megszülte lányomat
te voltál az elmondhatatlan
 
megjelentél nem mondod el
miféle az elmondhatatlan
 
mert benned újra vágyra kel
s várod míg velődből kipattan
 
új szád új arcod új magányod
mikor a nyál és vérhabok
 
halott szivárványt írnak szádhoz

 

 

 

Hatodszor az öl

Trágyagyüjtő üreg miattad
 
bókolok hazámból
teérted járok idegen hazát
 
boldog aki anyával
boldog akinek él az apja
 
dolgozik
tíz hold liget ölén hogy
 
felejtsd örökös
szegénységét a testnek eltalálj
 
a takaríthatatlan
trágyagyüjtő üreghez tied
 
minden gusztustalan
s fölkél a szerelem vörös nap
 
nemz új életet
királyt királyfiaknak királyfiból
 
királyt az első viszketés
ligetbe dől tekintet trágár
 
szó viszketés
és minden egy halomba odagyűlik
 
kitárod súgja kitár-nélküled
gitárod súgja elmulaszthatatlan
 
elfehérült ház máz és borzalom

 

 

 

Hetedszer a has

Reggelire tejet eszünk kenyérrel
 
tízóraira semmit ebédre
semmit uzsonnára semmit vacsorára
 
önmérgezésben görcsölünk
fejünket letakarjuk fehér abrosszal
 
egyél apád fején
teríts kiálts gyerekeidnek
 
tálalva van! én többet
nem nyitom ki számat tányér
 
ne törjön össze ajkamon
a mérges erdei trágyából habart
 
gombalevessel a mérges
műlevessel ne törjön össze tányér ajkamon
 
görcsöt ne kapjon ajkamon kivül
belül megmérgeződünk ha nem is
 
ettünk volna ebédet akkor is
görcsöltünk volna-volna
 
akkor is megdöglöttünk volna

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]