Téli emlékgyakorlatok

 

 

 

 

Nászinduló az Ó-Hungáriában

szóra:
  
Mikor már nem adott több pénzt a barátom,
mert hogy bírnék ki még egy éjszakát,
s nyitott tenyerem minden pillanatban
szégyent hozhatna rám egymást utáló szemeimmel,
pedig ő nem szokott félteni
– ült az Ó-Hungária asztalánál,
emlékszem még: a bejárattól balra
negyedik asztalnál, ablak előtt egy nő,
másik barátom csábította, rakjon mozaikot,
ha úgy is únja
– előbb egy holt festő felesége
cirógatott; arra hasonlitok,
ki él, de meghalt néhány évre rá,
altatót kértem,
s még az alvás előtt harmadik
barátom elszerette a cselédszobában,
mikor én negyedik barátommal aludtam,
míg érvényes a tardil, háromig
– a festő özvegye felülvizsgálatra ment,
a harmadikat anyja várta,
a negyedik összekotorta pénzét,
hadd lenne még egy sör, mikor már
elindult a második egy nőhöz,
aki sohasem rakott mozaikot
– első barátom megrovó kezéből
pénzt kaptam, arra épp elég volt,
hogy tanúm legyen a két ismerős,
mikor még meg se kértem
a nő kezét, s egyikük meghalt
néhány évre rá
– tükörben láttam magam, s a tükörből
mondtam, legyél a feleségem! és
érdekes! nem maradt más ott
csak mi meg egy nászinduló
– főbérlőm tudta, ki az első éjjel
háromszor hazaengedett,
második éjjel nem talált,
s csak második barátomat szerette,
harmadik éjjel tudta már:
én többé nem jövök haza
– eljegyzést ültünk taxiban,
nem volt ott egyetlen barát se,
igy féltett mindegyik,
nem illik ilyen hirtelen
– bár első nappal, amikor még
kikapcsolt villanynál aludtunk
a naptalan pincelakásban,
s meglátogattuk negyedik
barátom feleségét,
kórházból mentünk el mulatni,
odacsaltuk sosemvolt
barátom feleségét,
csapodár szeretőmet,
aki már többé nem volt szeretőm,
s meghalt évre rá!
– mert ilyent nem lehet,
ilyent igazán nem lehet,
észhez térhetnél agyalágyult,
mondta a legelső barátom,
és lenne még, ki mondaná,
én többet nem adok
– ült az Ó-Hungária asztalánál,
emlékszem még: a bejárattól balra,
negyedik asztalnál ablak előtt egy nő,
második barátom csábította, rakjon mozaikot,
ha úgy is únja

 

 

 

Vízparton

 
 
 
fényképre:
 

1. kép. Fiatal pár

Mosolygunk, mert ketten vagyunk,
levél-csipkék árnyéka sem takar.
Össztűzből menekült férfi, nő,
úszva szerelmeskedők
első jelenete a parton,
őserdei-rabok első
szabad ölelkezése. Egyikünk
hármat mutat. Másikunk
lehulló kezében cigaretta.
Együtt az őszbe, együtt
az őszön át a télbe.
Mindíg csak ugyanott.
 

2. kép. Totál

Gömbölyüek. A képen túli
horgászok meggyorsult időben.
Hátunk mögött cégtáblákkal örökké,
homokban delelők, emlők
macska-dorombolása, combok
leopárd-ásítása, kar-hinták
István-királyi búcsuja,
ülve, állva, hason, hanyatt.
Idegen néz rám, a másik távozóban,
hiányos öltözetben eltűnni képtelen.
Figyelnek valakit, talán botrány
kezdődik? Ne heverjünk ilyen nyugodtan!
Béke van. Csíkos gumimatracok,
boldog fatörzsek a képben,
felsőtestem
kisérni kezdi a Napot.
 

3. kép. Álló férfi környezetével

Kopaszodik, ki háttal áll,
most elfelejti. Azt sem érzi,
mi hiányzik neki. Kislánya érintése
nem jut hozzá soha. Igy védi
isten a gyereket, ne tudja,
gipszből van apja. A szeretet kihűlt,
nem csiszolódik érdemes mosoly,
a hajóhinták üresek, bár mintha
pontosan ide szült volna anyánk
a mászhatatlan törzshöz,
s mutatóujja melegítene.
 

4. kép. Pokrócon

Csak köldökünktől fölfelé.
Most még nem látható a jövő
évben összevarrt has, a jövő
év hasadéka, a jövő
évben hiányzó itt ül deréktól fölfelé,
szemét lehunyja. Ha az a távoli
fehér kalap most fejére repülne
hinném az örökéletet.
 

5. kép. Kendős öregasszony-arc

Öreganyám, fölötted
két elváló madár, öreganyám,
nem adsz több katonát, anyát,
kéjt és kínt nem növesztel,
mindannyiunk nagyanyja. Idegenek.
Nem is voltunk talán,
csak fekete kendőd, mélyhűtött
lustaságunk, a részletek külön,
hazátlan
szellemünk grimasza
a fényes papiron.

 

 

 

Nyár volt és elmaradt az est

kisfilmre:
Hihetünk egyszál ingben,
nevetősen rázkódó fa-árnyban?
Hihetetlen film.
Kocsma-faltő. Konzervdoboz-hamutartók.
Szemetes, száraz Ördögárok.
Kocsisok, lovak kallódása.
Az autóbusz ereszkedik.
Csíkos ing, sarú, fehér nadrág.
Vászonszoknya, feltűrt újjú blúz.
Nyár van és elmarad az est.
Visszafelé!
elválunk hátra,
ölel a kéz, s leválik,
fészket talál a zsebben,
mosolyunk szálanként leszárad,
anyaölbe hátrál az ifjú pár.
Előre!
kakas, udvar zászlósa, trombitása
elhintett árpára vezényel,
rózsák bukdosnak a magért,
elárult ajtón galamb tekinget
sosemlátott szobába,
ahová mi már nem megyünk.
Tíz perccel később!
örök sörhab a korsón,
egy asztalon szundító mögött
meg egy derékig meztelen öregnél
fizetni nem szünök a ronda alak
tenyerébe, s a bolond
úgy néz be közénk mintha csak
maga volna, illetlensége halhatatlan,
s az iszákos nőn nem segít
rendőr, mosás.
Hátteret messzebb!
háttér hátterük ugyanúgy,
a megfordult kép alumínium-pokolba
hökkenti a hazatérők menetét,
hiába a visszakattintott idő,
mi sem maradhatunk.
Öleltünk valaha. Sört ittunk.
Játszottunk bolonddal bolondot.
Vékonyan öltöztünk.
Nyár volt és elmaradt az est.
Hogy szólitottuk egymást?

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]