Vissza a világba

Lerongyolódva, aki volt hajnalban, szemben ébredő néppel, pedig ruhája ép, s a hideg forró légcsövén hasogatja a köhögést, kívül ruhája ép, belül mint összegyürt kabát, rojtosra égett szakadás, mit hó, s föld egymásból csinál, mint férfi, nő. Lerongyolódva, aki volt hajnalban képtelen, az ébredő meglátta őt, így sarjadt éjre nap, kivetve, ő vetette ki a füstbe zsúfolt kezeket, s mint egy lepofozott kalap gurult a grádicson. Lerongyolódva, aki volt hajnalban, tudja-e az ébredő nép, balfelén tövig a kés, pedig ruhája ép, s kivül átuszik arcán a mosoly, egy sereg szenvedés, eltünő, mégis érkező, így sarjadt éjre nap, tetőre jég.