Őszi dátumok
| Ez nem mulatság utáni csömör. |
| De a kígyónak szőre van. Mintha |
| pikkelyes lenne az az öl, |
| Mintha galambtoll hullott volna le, |
| de mázsás súly és rámesett. |
| Mintha szabadság lenne, fénylene, |
| amitől rab leszek. Levelek |
| kaszabolják ezt a szót, jajszó! |
| Enyém se volt és elveszett. |
|
| A mai napon sincs vagyonom, |
| csak a holtak felejthetetlenek. |
| Ma éppúgy ártatlan vagyok, |
| mert valamit mindig elfeledek. |
| Elkések, bűnös nem lehetek. |
| Keresnek, lám a gyilkosokat |
| nyitva felejtett sliccük fedi el. |
| Itt állok sorban két hívő között, |
|
| Bűnöse csak egyedül (magamnak), |
| rossz időt jósolok (csupán magamnak), |
| a lombok (csak rólam) szakadnak, |
| (szemem) oltja ki emlékeimet, |
| fejem fölé villanyt gyújtok (napnak), |
| (szavam) küld (magamra) hideget, |
| lesz a fagy is (csak én büntetésem), |
| (magam) zsidaja, négere, kulákja, |
| (fegyverrel) kopogok az ajtómon éjjel, |
| szabad? én vagyok? (csak én büntetésem), |
| hogy rablom el (magam) éjjel, |
| számolok oda-vissza, örülj, |
| ha van kenyered, (mondom magamnak), |
| (én mondom) örülj, ha meg nem döglesz, |
|
| Eljutok-e még a víz jó ízéhez? |
|
|
Idézetek az Ábránd utcából
| „behúzom függönyöm kitörlöm |
| törlés törött törleszkedés |
| és állkapcsokra nőtt agyag |
| rigók és hó két ág között |
| csontok közé sarjadt agyam |
| megsem történtek folytatódnak |
| míg egymást fosztja két madár |
| hogy csak a havat hallani |
| s a száll-le száll-le száll |
| szépen mentettél szép anyám |
| én apróságom könnyen ejthető |
| túl komolyan vettél atyám |
| túlságosan figyelve elfeledve |
| nem mondalak ki mert te vagy |
| míg föllobog a hóból egyetlen |
| karácsony harmadik napja van |
| kifordulunk akár a könyök” |
|
A megtalált pillanat
| Itt, ebben a percben, ahová |
| minden évszakom belezuhant, |
| találkozva új hó a régivel, |
| s az elveszett meglelhető, |
| s a születetlen megöregedett, |
| alakomon vasrácsok árnya fut |
| álltomban, hajszolnak állva, |
| s a virágtépés halálfélelem, |
| s az ingovány első nőbemerülésem, |
| itt van az elhúzó madár, magevő- |
| ragadozó sohase repül el fejemtől, |
| s az öntvénnyé hűtött füst a jövő télből, |
| s a házak ahová nem engednek be engem, |
| s unalmas táplálékaim a disznók, |
| helyet keresnem minek is kellett ebben |
| a világban? helyet keresnem azért is |
| kellett ebben a világban, hogy ezt a |
| pillanatot megtaláljam, hivnám |
| ha tudnék második személyben beszélni. |
|
A böjti szél fekete lovával
| Elszabadult csődör, fekete |
| ügetése a réten át, a szél, |
| párás orrlyuka zengése, monya |
| patazaja, elszakadt kötele |
|
| üres jászlaktól, zabtalan |
| zugából a halálnak, fölsértett |
| csánkkal vadvizet letaposni, bibicet |
| fújni a fellegekre – szél, világ |
|
| tölgyfalevél, eléje állok, mint aki |
| kantárt vetne fejére, mondja a nyúl, |
| ne csináld, eléje áll a bárány, oda |
| átömlik rajtunk démoni éje – szél, |
| csontunkba csont nem akad, csak a sejtek |
| szerkezete roppan meg sodra |
|
| alatt, te, aki megnyergelted, te tudod |
| megnyergelni ma is, kiválogatod |
| lábszárcsont-borda-könyök, |
| te is elszabadulsz, repülsz |
| fekete lovát a feltámadás |
|
|
Tavaszban
| fagy, fagyosabb a régivel, |
| mint megbuktatott égi jel |
| a piros csőr nem véti el. |
|
| kijátszott utak, meglopott |
| mit a mennybolt rájuk szakaszt, |
| birod-e hé, ha nem szabad? |
| az elszalasztott jövetelt, |
|
| születik bárány, kiscsikó, |
| vissza a vér és nyál közé, |
|
| Ne mímelj árván márciust, |
| mert fölfordul a gólyaláb, |
| szép virág, szép nő, szép hazug, |
| megadja fejét, s a Bakony |
| ne mímelj árván márciust! |
|
|
| Röptükben párzó rigókat lecsap, |
| három verebet kisérni küld, |
| földíszít engem, nyers bimbókba mos, |
| anyából új évből évbe lök, |
| fölülről simogat, tükörképembe rúg, |
| eldobott versből megtanít, |
| korhellyé maszatol, s kiülök |
| a Husvét irgalmáért könyörögve. |
|
| Lesz, ha akarja barka, nyáj, szamár, |
| hozzácsiptet egy bőrhöz, gyermekem |
| belőle kicsiklandozom, tüzem |
| igy játszik életet, s vágyom az |
| elmulatott kaszák után, a fölkéretlen |
| a Husvét irgalmáért könyörögve. |
|
| Ahonnan jöttem s nem tudom |
| apámból apát micsoda hő csinált, |
| hírt hoz, áthajtja két fülem között |
| s elbocsátottam szemem madarát, |
| elhagy, ahogy olt, vasutakat önt, |
| lehel füstkarikát, s kiülök |
| a Husvét irgalmáért könyörögve. |
|
|
| Nem ezt a tékozlást, szivem, |
| hasam korgással könyörög, |
| sejtjeim lila szögletében |
| űz elszabadult szívverésem. |
|
| orral lebukni egy sugáron, |
| nyilt lángot használni!” – világon, |
| hogy bezárt szám is füstölög, |
|
| megtanulni, a szabadságot, |
| nyitást, termést és megadást? |
| átengedni a hím madárhoz, |
| s visszaengedni válaszát? |
| ha virág nyílik a virághoz. |
|
|
|
Elveszejtve és szabadon
| rámhajtja a mult sószagát |
| mit kiizzadtam évről évre, |
|
| szép naív szenvedésre ébreszt, |
| mint ritkás bokorból a fészek, |
|
| falu széle az állomástól, |
| elfojtott láng a lángolástól, |
| közel vagyunk, mint nagyharang |
| délben a déli kondulástól, |
|
| kézben nyél, gyeplő a nyakon, |
| a test rózsája érintetlen, |
| rózsák seb-vara nyakamon, |
| rózsabokrokat ébresztettem, |
|
| jaj, származásom jajgatom |
| két ház között, mint a cigányok, |
| egy boldog hazára találok, |
|
| kanász leszek, kócostorom |
| sudarát lerántom a mennyből, |
|
| kocsis leszek, én hajtom az |
| szülök, ki nem felejt el engem. |
|
|
Féreg viszi az álmot
| Féreg viszi az álmot, fölriad |
| csontfájdalom a lelkiismeret: |
| ne merd megfogni alvó párodat! |
|
| A falban kígyó, égben repülő, |
| szégyen, patkány-fölött-lakás, |
| megváltásért hull az alma le, |
| korábban, mint az aratás. |
|
|
Széljelző alkonyat
| Tüzes mennybolt, kemence-belső |
| lesüllyedt sötétség fölött, |
| lombok feketednek, köpenyes |
| árnyak lobognak fülkék körül, |
| ideges dobaját, megvagy-e még? |
|
| életem egyetlen társa legyél, |
|
| A feneketlen szakadék közel |
| túlságosan, túl a hegyen, valaki |
| trombitál, indulok hozzád, arrafelé |
| mérgeket kotyvasztanak, hasított |
| patahegyen állva, tűz körül |
| ráimbolyognak a kamrafalakra |
| minden nap, széljelző alkonyatban, |
|
| életem egyetlen társa legyél, |
|
| pincéből fölcibált szüzeken |
| innen, zsigereim vonzalma, |
| májam, vesém nyugodalma, nem a két |
| egymásmelletti fa, mely soha |
| össze nem ér, s halotti gyertya |
|
| életem egyetlen társa legyél, |
|
| hozzád indulok, ülő vándorok |
| megvetett ágya, megfürdött rakodók |
| jóllakott aratóknak, közelebb, |
|
| életem egyetlen társa legyél, |
|
| tüskére, szarvra, csipőre |
| nem halhatok meg, mint az |
| albérlők, idegenre hagyva dögöt, |
| ideges szerveimet beleálmodom húsodba, |
| szappanvirágod habossá kérődzi |
|
| életem egyetlen társa legyél. |
|
|
Barátok nevenapja
| kinek koszorú vala neve, István |
| mindíg valami katonasír felé, |
| ágyába lefekszik, mi keltjük föl, |
|
| kinek egészség vala neve, Bálint, |
| éjjele érő meggy, a nappala |
| epesárga, borfény az alkonya, |
| kézben táskát, zsebében tejjegyet, |
| fönt fejet, mely hasítható, |
|
| kinek férfiasság vala neve, András |
| kipárnázható vele egy lányszoba, |
| maga a kép, a szék, a zongora, |
| nemcsak a földje, mennyezete is |
| fogad haránt, függőn, vízszintesen, |
| minden súlytalan összeimbolyog, |
| itt kezdjük el az összeesküvést, |
|
| kinek örökségelnyerő vala neve, Ervin, |
| mosott selyemharisnya-szerelem, |
| ha megszárad se érte-szerelem, |
| se szelíd állat, ha már fűevő |
| lett a ragadozó, mert elveszett, |
| mert elhagyott a tiszta szerelem, |
| betlehemi jászolban iszunk, |
| ha nincs szobánk, hazánk, se városunk, |
|
| kinek somfa vala neve, Kornél, |
| aszály idején még bőségesebb, |
| számüzi magát, él, hova nem ér |
| tenger, haza, kiáltvány, sárga szesz, |
| nő, gyerek, föld, meg minden amiért |
| sarjad az ember és foszlani kezd, |
| ő nem akarja, csak elvégzi ezt, |
| mert számüzöttnek szülte meg az anyja, |
| ne takarjuk ki álmából, remeg, |
| szűznek képzeli magát kitakarva, |
|
| kinek koszorú vala nevem, István, |
| István magyar király, segíts, |
| hogy senki ne pusztítasson el közűlünk, |
| se maga, se más keze által, |
| érleld erényeinket, mint a bort, |
| gyomláld ki hibáinkat, mint a konkolyt, |
| még akkor is, ha szebb virága, |
| engedd ifjuságunkat túlélni, |
| Szent István, magyarok királya, |
|
|
Két dal
| szárnyra kap kerül fölpörög |
| még-nemismerem fára száll |
|
| egy nemtudom-milyen madár |
| földed kék szelleme talán |
|
| ahogy a szememből kiszáll |
|
| míg szálltok fástól lefelé |
|
|
|
Kitekintő
| Rab akkor is ha kulcsa van |
| Csak a szomszéd bolyongó feje |
| reggel hideg tejet Ki az? |
|
Vissza a világba
| hajnalban, szemben ébredő |
| s a hideg forró légcsövén |
| mit hó, s föld egymásból csinál, |
|
| hajnalban képtelen, az ébredő |
| meglátta őt, így sarjadt éjre nap, |
| a füstbe zsúfolt kezeket, |
| s mint egy lepofozott kalap |
|
| hajnalban, tudja-e az ébredő |
| nép, balfelén tövig a kés, |
| így sarjadt éjre nap, tetőre jég. |
|
|
Dalaim halottai
|
Víg Rudolfnak, aki népdalokat
gyűjtött falumban, 1959 júliusában
| Egy dal a kéveszagú alkonyatból |
| kimozdítja a hangszalagot, |
| megszűnik a torkok kálváriája, dalok |
| füzére indul, káráló öregasszonyok, |
| köhögős vénemberek énekre gyűlnek össze, |
| hogy az idegen hangjukat begyűjtse, |
| mintha épp az a kutya a bokorban, |
| régi tyukanyók fürödnek a porban, |
| a hordó is csapon van azóta, |
| a nóta ma is ugyanaz a nóta, |
| a nyáj, a vár, meg somlai bál, |
| az öregember maga három király, |
| s a búcsusok benne verik föl a port, |
| a vénasszony lánysereg örömével sikolt, |
| belecsikorognak az autók, |
| a forróesti pity-palattyok |
| beköltöznek a dalok levele alá, |
| mintha autó is fuvarozná, |
| mintha kutya is így ugatná jövőnk felé. |
|
| Hajunk elhulló mészfehér kóca |
| megállítja a gépet, kiborítja |
| dalaikat elénk, asztalunkon |
| magukból kidőlve ostorok a dallamok, |
| tekeregve fölfalják egymást |
| ezen a téli síkon, gyermekdalok, |
| lánybucsuztatók, siratók, |
| a gyászos száj óhaja végett: |
| Ments meg engem Uram az örök haláltól… |
| hiába öltöznek más ruhába |
| kigombolja dolmányukat a halál, |
| penész az aranysujtás, a csákó |
| koponyájuktól féloldalt elváló, |
| láncosbot csörög egymaga, |
| kezük nélkül arat a kasza |
| vetetlen vetést, anyánk pártájába |
| most a vígságnál sírni könnyebb: |
|
| Gyűjtő! sírokra tedd a masinát, |
| koszorúdrótokat vezess a földbe, |
| nem hallgattak el a csontok, |
| a csontok dalait gyüjtsd be! |
|
| voltál velük, hova lett az a lány, |
| ki játékait bemutatta a porban? |
| s az öregember mindahány: |
| Krisztus a passióban, Péter. |
| Gizella holtan, Károly a huszár, |
|
| Béla regölős torka, az Imre cigány |
| árkaikból hadd énekeljenek föl, |
| ez a dal mélyebb lesz és nem kiván |
| bort, bor nélkül ered meg |
| a rettenetes földmélyi hidegből. |
|
|
|
Családi csonka-kör
| bal térdére horkol orkánt |
| mégis dér fölött világlott |
| most már virágnyugalomban |
| lomb a földre ömlött lombban |
| apánk csuklócsontját újra |
| kantárt csattant ujra nyergel |
| az elveszett bőrnyereggel |
| aztán szárnyatlan repülni |
|
| egy ló és csonka férfikör, |
|
| Jaj, Erzsébet, Mária, Izabella, |
| az őszi lombhullásos kertben |
| egyik levél a körtefáról, |
| másik a vadcseresznyefáról, |
| elsárgult mikor rámesett. |
|
| Erzsébet-napra hűlt tanyám, |
| koporsóm azért ne legyél – |
| három asszonytól jött levél. |
|
|
| rohanva vitte át az új családot |
| salakká lágyít majd az árok, |
| lányt szült és elföldelt anyát, |
| magzatvíz, tömjénfüst dagálya |
| tört be az emeletre, csatakos |
| tájat füstölt az ég aljára, |
|
| pelenka, lant, és szemfödél, |
| vakablak etetése parizerrel – |
| áztatott kender az ember, |
|
| ég áldjon újnevű Zsuzsánna, |
| három ágy váló vitorlása. |
|
|
| és olyan játékon nyerhető, |
| csak kinyithassam szememet, |
| fölszárnyal fölém a tető, |
| csak kinyithassam szememet, |
| kimossa magát az ágylepedő, |
| és egy bolyongó nő megáll, Judit, |
| s Eszter a ketrecében állva |
| tapsol, mert apja lábnyomát |
| elvesztette és megtalálta, |
| kezében tartja lábnyomom, |
|
|
|