Világ a költő szeretetében

Elolvasván Juhász Ferenc legújabb könyvét, erdőjárás után éreztem magam, az erdő alján, ütötten a határtalanságtól. Szavai mámora bennem élt tovább azokkal a hóval és zölddel váltakozó képzetekkel, melyek a föltámasztott halottakat körülvették, s alakították bennem növekvő világukat.

Verseket olvastam. Versek, elsodró költészet hatása ért. Hiszem, nemcsak a költői gondolkodás munkálkodott bennem, amikor az alkalmakból fakadt gondolatok mögött költemények egész sorát véltem fölfedezni: Baudelaire okán a Döbbenet Belső Várkastélyának líráját, Petőfi halálának eposzát, Juhász Gyula és Anna szerelmének balladáját, a siratóéneket Ferenczy Béni porai fölött. Harmadlagos volt az alapok: emlékbeszéd, előszó, megnyitó, nyilatkozat. Nem iktatható ki ez a könyv Juhász Ferenc költészetéből Juhász költészetének magyarázatává, nem vizsgálhatja senki csupán tanulmánykötetként. Elsődleges a költői tartalmak kifejezése itt. Csak annyiban különbözik verseitől, amennyire a hittevő, a figyelmeztető és az oktató szándék nyilvánvalóbb, a vers testben kevésbé rejtőzködő.

Hitet tesz költők, művészek, művészetek mellett, s nemcsak magukat, de környezetüket is szeretetébe fogadja. Nem kritikus vagy esszéíró, nem célja mikroszkóp alatt leválasztani a jóról a rosszat. Akkor ítél, amikor választ. Az érdemeseket szereti, a szeretettől képzelete naggyá tárul, fantáziája olyan lényegekre vet fényt, amelyekre csak költő képes, a ragaszkodó édes öcs, a figyelő idősebb testvér. Irodalomtörténészek és kritikusok folyamodhatnak ehhez a könyvhöz, s nemcsak azért, hogy így látja Juhász Ferenc Baudelaire-t, Petőfit, Arany Lászlót, Adyt, Szabó Lőrincet, Berdát, Radnótit, Illyést, Zelket, Somlyót, Kormost, Kiss Benedeket, nemcsak azért, hogy ő így látja, hanem hogy e látásmód tisztaságától, s az érzékenység zsákmányaitól felfrissüljenek és gazdagodjanak.

Példáért folyamodhatnak ehhez a könyvhöz a fiatal költők is. Juhász Ferenc, akinek korszerűségét hangsúlyozni fölösleges, sohasem vette le ujját a múlt és jelen igazi irodalmának és művészetének verőeréről, a könyvet sohasem csukta be, nem állt meg a befogadásnál, tovább gondolkodik s gondolkodásra serkent. A kortársi művek nagy havazása még a félmúltat is maga alá temeti, könnyen elfeledkezhetünk régi nagyjainkról. Az emlékezet örökös ébrenléte szükségeltetik. Történelmiség, ragaszkodás és szeretet. Ehhez pedig rendszeres munkálkodás, cselekvés és a csönd állandó megtörése.

A költő szeretete a csontokig ható, sírokon eseng, alámerül, lent dolgozik, varázsszerül a holtak műveit, sorsukat használja a feltámasztáshoz, a felmutatáshoz. Mint ahogy Zelk Zoltánról írta, a dolgok őt is visszaszeretik; a holtak, a holtak kedvesei, az élők, a versek, Schéner Mihály képei, Hajnal Gabriella goblenjei, a Picasso- és Léger-vásznak, Berki Viola mesevilága, az afrikai sziklarajzok s a pop-art gipsz-bábuk, Henry Moore királyai.

A kötet egyfogantatású. Célja megértetni és megvédeni az életet, a művészetet, rnegérteni a földet és a halált. Költői cél. Utolsó ciklusa e költői célok puritán magyarázata, műfaja inkább a tanításhoz áll közel. Válaszok. A könyv többi részeire is. Annyira lényegesen, hogy írásom csak szerény biztatás lehet: olvassák a mindenség vázlatait, ezeket a mindenség öleléséből fogant vázlatokat.